Az alternatív turizmus jegyében

A tengerpartot a hegyvidékkel ötvözo domborzatának köszönhetoen Hania megye valóságos paradicsoma azoknak, akik kedvelik a kalandokat és az utóbbi idoben látványosan fellendült alternatív turizmus -a falusi, öko-, kiránduló, hegyi, zarándok-, gyalog- stb. turizmus- különféle fajtáit.

Az E4 európai hosszú távú vándorút, amely a Pireneusokból indul ki és Görögországon is áthalad, a Kiszamosznál lép be Krétára és a kelet-krétai Zakrosznál hagyja el azt.

Átível Hania hegyes vidékének zömén, s felejthetetlen élményt nyújtó túrákat kínál a természet és a gyaloglás szerelmeseinek. A hegyes tájakon járó turista apró falvacskákra bukkan, amelyeknek kobol épített házaiban, keskeny sikátoraiban szinte megállni látszik az ido.

A jobban kiépített falvak az alternatív turizmus számos módozatát kínálják, például a falusi, ill. ökoturizmust tradicionális -és többnyire felújított- falusi szálláshelyekkel. A falusi környezetben nyaraló látogató elso kézbol ismerheti meg a krétai természetet és a szigetlakók életét, s a biomuveléssel eloállított helyi termékeket fogyaszthatja. Az apokoronaszi Vamosz s a kiszamoszi Milia és Szpilia fontos központjai a falusi turizmusnak, s a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat.

A bátrak számára a hegymászás és a sziklamászás jelent kihívást. Haniában tevékeny hegymászó egyesület muködik, s a Lefka Ori területén négy turistaház található:

egy 40 férohelyes Kallerjiszben (1680 m) az Omalosz fennsíkon, egy 30 férohelyes Volikaszban (1430 m) Keramiánál, a 22 férohelyes H. Huliopulosz-menedékház Szvurihtinél (1970 m), valamint egy 46 férohelyes az aszkifoszi Tavriban. Telente a Lefka Ori síturizmusra is kiválóan alkalmas.

Sziklamászásra az Akrotiriben található Kalathaszban és Sztavroszban, továbbá a Gigilosz oldalában, a Theriszosznál, Topoliánál és Ajia Irininél található szurdokokban, valamint Gre Leszkában és számos más helyen van lehetoség.

Izgalmas sportág a hegyi kerékpár és a siklóernyozés, s a hegyekbe a vadászat kedvéért is érdemes ellátogatni. Madármegfigyelésre az Ajai-tó vízi élohelye kiválóan alkalmas. A végtelenbe veszo tengerpart az úszáson kívül vízisportok széles skáláját kínálja az ide érkezonek, például vitorlázást, kajakozást, hullámlovaglást, vízisíelést és nyíltvízi búvárkodást a búvárbázisokon, s a halászat szerelmesei is hódolhatnak kedvenc idotöltésüknek. Az Ajia Marinától Kiszamoszig terjedo lídón kiépített kempingek várják a táborozni vágyó turistákat (a vadkempingezés mindenütt tilos Görögországban). Kishajókiköto Hanián kívül Kiszamoszban és Paleohorában található.

Sportolásra számos megfeleloen kiépített, állami vagy magánkézben lévo létesítmény nyújt lehetoséget.

Az alternatív turizmushoz tartozik a konferencia-turizmus is. Erre a Krétai Muegyetem, a Haniai Muszaki Foiskola, a Haniai Mediterrán Agronómiai Intézet, a Haniai Szubtrópusi Növény és Olajfa Kutató Intézet, a Mediterrán Építészeti Központ, a Kolimbariban található Krétai Ortodox Akadémia, a Hagia Szophia Alapítvány, a Nemzeti Eleftheriosz K. Venizelosz Kutatóintézet és egyéb intézmények kínálnak lehetoséget szemináriumok, helyi konferenciák, nemzetközi kongresszusok és szakmai napok rendezésével saját székházaikban és I. osztályú szállodák konferenciatermeiben.